Projekt bemutatása

Projektünk célja, hogy meglévő nemzetközi együttműködéseinket megerősítsük, továbbá újakat építsünk ki a lokális, a térségi és regionális humán szolgáltatás fejlesztésének érdekében. A nemzetközi együttműködések révén naprakész tudást és tapasztalatot szerezhetünk, annak érdekében, hogy szervezetünk és a helyi önkormányzat, mint konzorciumi partnerünk célkitűzései, tevékenységei és feladatellátása még színvonalasabbá válhasson. Fontosnak tartjuk, hogy a projekt megvalósítása során a nemzetközi tapasztalatok által megismerhessük és közvetíthessük a humán szolgáltatásokkal kapcsolatosan elsajátított ismereteket ezzel is elősegítve a nemzetközi jó gyakorlatának hazai elterjesztését. Úgy véljük, hogy mindezek által hatékonyan tudunk reagálni azon megoldásra váró társadalmi jelenségekre, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a térségre jellemző hátrányok kialakulásához. A humán szolgáltatások fejlesztése, azok színvonalának emelése hozzájárulhat a lokális és térségi hátránykompenzációhoz. A tervezett projektünk esélyt teremt arra, hogy szervezetünk együttműködve a helyi önkormányzattal, egyrészről nemzetközi példák adaptálásának segítségével fejleszthesse a humán szolgáltatások területén végzett tevékenységeit, másrészt a megszerzett ismereteket és a jó gyakorlatát elterjeszthesse térségi szinten. Az alábbi projektelemek segítségével kívánjuk előmozdítani településünkön és annak vonzáskörzetében a transznacionális együttműködéseket, amelyek elősegíthetik a községünk és a térség humán szolgáltatásainak minőségibbé válását. Terveink szerint a projekt során nemzetközi környezetben vizsgáljuk meg és elemezzük az elérhető humán szolgáltatások működését, azok színvonalát. A megvalósítás kezdeti szakaszában 3, a lokális humán szolgáltatást érintő tematika elemzését kívánjuk megvalósítani, amelyek a következők: egészségügy/szociális humán szolgáltatások, oktatás/kulturális szolgáltatások, közműszolgáltatások/helyi gazdaság helyzete. Projektünk részét képezi a nemzetközi hálózatépítés keretében az együttműködő partnerekkel stratégiai és operatív megállapodások megkötése. A következő szakaszban a nemzetközi együttműködés keretében megismert szolgáltatásokhoz kapcsolódó ismeretek, adatok, tapasztalatok feldolgozása történik meg szintén 3 darab tanulmány formájában. Mindezek után a már 3 elemzett tématerület közül 1 darab továbbelemzendő humán szolgáltatás kerül kiválasztásra. Célunk, hogy olyan, jelentős fejlesztést igénylő humán szolgáltatást válasszunk ki az előzetesen vizsgáltak közül, amelynek lokális és térségi megújítására a már kiépült nemzetközi kapcsolatok megfelelő tudásbázist biztosíthatnak, így érvényesítve a jó gyakorlatának ez irányú hazai elterjesztését. Szakemberek bevonásával kompetenciafejlesztő tréningek megvalósítására is sor kerül. Továbbá az összes nemzetközi együttműködő partner bevonásával megrendezésre kerül egy nagyrendezvény, amely összefoglalja az elért eredményeket, és mind formálisan, mind informálisan elősegíti a már meglévő kapcsolatok erősítését, valamint lehetőséget biztosít további kapcsolatok kiépítésére is. Évente 6 darab műhelymunka kerül megvalósításra további helyi és térségi szereplők bevonásával, amelynek célja a már megszerzett tudás átadása, ezzel biztosítva a disszeminációt. Továbbá évente 4 darab hazai tanulmányút megvalósítására is sor kerül, amely a térségi színteret meghaladva segíti elő a tapasztalatcserét, és a tudás átadását. A megvalósítás utolsó szakaszában kiépítésre kerül egy adatbázis, amely minden lényeges információt tartalmaz a bevont együttműködőkkel kapcsolatosan. Az adatbázis további kutatások és módszertani fejlesztések megvalósítását is elősegíti, amely hosszabb távon biztosíthatja a humán szolgáltatások hazai fejlesztését összhangban a szakmapolitikai célkitűzésekkel és a már kidolgozott nemzeti és nemzetközi stratégiákkal. A projekt zárásaként egy összegző tanulmány elkészítésre is sor kerül. Fontosnak tartjuk, hogy a projekt során elért eredmények, tapasztalatok mindenki számára elérhetőek legyenek, ezért nyilvánossá kívánjuk tenni a szakmai anyagokat. Mindezek reményeink szerint már rövidtávon is képesek lesznek hozzájárulni a lokális és regionális humán szolgáltatások fejlesztéséhez, és segíthetik a jövőbeni szakpolitikai tervezést.